Emlékezés

1939-től 1971-ig terjedő időszakra. /Szabó Dezső/

A most záruló iskolaév számbavétele után az iskola életének egy hosszabb szakaszára is időszerű visszaemlékezni. Ez az időszak 1939. szeptember 1-vel kezdődött, és az idei tanévvel végződik. Ez működésem ideje ennél az iskolánál. Az itt töltött 32 évből az első évben osztálytanítóként, majd 31 évig az iskola vezetőjeként dolgoztam.

Vezetői megbízatásommal együtt kezdetét vette az addig 6 osztályos elemi iskola nyolc osztályossá fejlesztése is. Nagy tervekkel, szép elgondolásokkal indultunk, amiknek a megvalósításába a háborús események szóltak bele. Hol a férfi nevelőket vitték katonai szolgálatra, hol pedig a tantermeket ürítették ki katonai beszállásolásra. Gyakran maradt magára az iskola két nőnevelője, és birkózhattak a férfiak munkájával is. A felszabadulás után is csak magánházaknál indíthatták be a tanítást. Emiatt az 5-8. osztályok tanulóit a város iskoláiba helyezték el. Az iskola törzsnevelői az 1947/48. iskolai évre verődtek össze, amikor a fogságból hazatért férfinevelők is munkába álltak. Ezzel, majd az iskolák államosításával indult meg egy hosszabb, látszólag békésebb korszaka az iskolának, amely azóta is tart...

Az államosítás után körzeti központi iskolává jelölték ki iskolánkat, és Herényt, mint tagiskolát hozzánk csatolták. Ez az intézkedés sok energiát, erőfeszítést kívánó tennivaló elindítója lett, aminek a megoldása mindmáig várat magára.

Már az államosítás első évében az a gond szakadt a nyakunkba, miként oktassunk négy tanteremben kilenc tanulócsoportot.

A tárgyi feltételek megteremtésének főbb állomásai:

1945 után, amint a tantermek felszabadultak, a nőnevelők a szülőkkel közösen tették tanításra alkalmassá azokat, majd biztosították az oktatás alapvető feltételeit is. Az államosítás után a központi iskolát az Erdőgazdaság, a tagiskolát pedig a MÁV Járműjavító dolgozói újították fel. Még folyt a munka, amikor a központi iskolába villám csapott. A tetőt és az áramvezetéket rongálta meg. Bár az épületeket az említett üzemek dolgozói újjávarázsolták, a tantermek száma nem változott, és maradt a kilenc tanulócsoport elhelyezési gondja is. Sok utána járás után a közigazgatási szervek a Vöröszászló utca 1. szám alatt épült vendéglő egyik helyiségét ideiglenesen átengedték tanteremnek, mivel a földhivatalnak más terve volt az épülettel... Egy osztályunk ottani elhelyezésével két műszakkal megindulhattunk.

De hamarosan megérkezett a lakó is. Évek huzavonája után juttatták az épületet teljesen iskolai célra. /Bár ne adták volna!/ Mert ezzel majd egy évtizedig tartó építési, bővítési munka terhe szakadt ránk. A több mint százéves épületben kis ablakok, szűk helyiségek voltak, s csak évek múlva sikerült szükségtanterem formájú helyiségeket kialakítani... Ezzel párhuzamosan, amint a régi iskolaépületből a r.k. egyház kiköltözött, a négy nagyméretű tanteremből hat tanterem létesülhetett.

Így leírva minden igen egyszerűen ment... Gondot ezek a munkák azért jelentettek, mert ehhez az anyagot, munkást, gyakran pedig a pénzt is magunknak kellett előteremtenünk. Es tulajdonképpen ezzel sem értük el, hogy legalább a felső tagozat tanulói egy épületben legyenek elhelyezhetők. Ezért 1957-ben még nagyobb vállalkozásba kezdtünk. Két tantermet tanári szobát és irodát építettünk. Ehhez a városi tanács 80 ezer forintot adott, a Takarógyártól és a Szorgalom TSZ-től fuvart kaptunk, de a munka javarésze ez alkalommal is a szülőkre, tanulókra, nevelőkre várt. Tíz év szakadatlan munkájával sikerült tizenkét tantermet kialakítani. Minden tanulócsoportnak lett hát tanterme, igaz, csak szükségtanterem. Ezzel a felső tagozat osztályai egy épületbe kerültek, és megszűnt a nevelők óraközi sétálgatása a két épület között. Minden tanuló az oktatásra legalkalmasabb időben, a délelőtti órákban vehetett részt oktatáson, ha az oktatást kiszolgáló helyiségek, szertárak, előadóterem stb. hiányoztak is. Az előbbiért lemondtunk az utóbbiak kárára... Persze, így utólag visszatekintve sajnos ezt a nagy erőlködést feleslegesnek kell tekinteni, minősíteni, mert csak a végleges megoldás elodázására adott okot.

Ezzel sem fejeződhetett be a munka. Jöttek az „elemi csapások”. Elsőnek az 1965-ös árvíz. Elvonultával sok hivatalos, félhivatalos szó, jelentés hangzott el a helyreállítás mértékéről, gyorsaságáról. De újra csak ismétlődött a régi gyakorlat: saját utánjárással, baráti kapcsolatok felhasználásával sikerült csak építőanyagot, munkaerőt előteremtenünk... Azaz a Faipari Vállalat biztosította az anyagot, ipari tanulói végezték el a szakmunkát, s a segédmunkások ezúttal is a szülők, a tanulók, a nevelők voltak. A Vöröszászló utca 1. számú épületet a szülők unszolására saját erőből tettük úgy, ahogy használhatóvá.

Pár év múlva a tanári szobában tűz keletkezett. Minden elégett. A berendezési és más felszerelési tárgyak pótlása megtörtént, de a több mint ezer kötetes nevelői könyvtár pusztulása pótolhatatlan.

E munkálatokkal párhuzamosan gondoskodni kellett a napközire szoruló tanulók étkezési problémáinak megoldásáról is. Mellékhelyiségek átalakításával nyertünk ételkiosztót; étteremmé az egyik tantermet léptettük elő, egy másikban pedig tanultak.

A gyakorlati oktatáshoz nélkülözhetetlen a műhelyterem. Ezt a volt vendéglő verandájából alakítottuk ki. A fiúcsoport ebben, a leányok még mindig a tantermekben végzik a különböző munkákat.

De a tanulókra, szülőkre támaszkodva ástuk ki a vízvezeték lefektetésére szolgáló árkokat is.

Négy sportpálya kialakításán is ők munkálkodtak. A legutóbbi oly jól sikerült, hogy igénybevételéért versengnek az üzemek sportkörei, és éjszakai műszakban is hasznosítható lenne.

A hulladékgyűjtésből minden évben jelentős részt vállaltak tanulóink. Kiemelkedő gyűjtési eredményükkel többszörös jutalmat érdemeltek ki. Egyik évben Rodolfo és Pataki fejszámoló művész adtak műsort tanulóinknak.

Tanulóink gondozták az iskola és óvoda környékét, járdát építettek, sok ezer fa elültetésével változtattak a környék képén... Segítették a mezőgazdasági munkákat. Gyűjtöttek gubacsot, egeret és burgonyabogarat irtottak, kukoricát törtek, burgonyát szedtek, gyümölcsöt  szüreteltek... és még sok minden más munkát végeztek...

Mindaz a sok erőfeszítés kevés volt ahhoz, hogy a korszerű oktatás tárgyi feltételeit megteremtsük... A WC beszakadását 1964-ben, figyelmeztetésnek vehették volna az illetékesek: a régi épület nem bírja már tovább az erőszakos átalakításokat, a túlzott, a megháromszorozott igénybevételt. Nem erre konstruálták.

A felsoroltak viszont bizonyítják, hogy körzetünk szülői, tanulói, iskolánk tantestülete erején felül munkálkodott a tárgyi feltételek javításán. Ugyanakkor mindent megtettek a végleges megoldás sürgetésére. Szülői, körzeti tanácskozásokon állandóan előhozták... Küldöttségek tárgyaltak városi, megyei vezetőkkel... Felterjesztések, indoklások, javaslatok tömegét gyártottuk, és küldtük a felettes szervekhez. Az erőfeszítéseknek legfeljebb annyi hasznuk volt, hogy nevelési lehetőségeiket felhasználtuk. A fizikai munkára nevelésre, a munkások megbecsülésére naponta alkalmat adott. A munkájukkal létrehozott objektumokat tanulóink kímélték. védték. Nevelőink felhasználták, mozgósították őket tantermeik, környezetük még otthonosabbá tételére... De kedvező légkört teremtett a szellemi munkára neveléshez is.

A tanulási munka napi elvégzése iskolánkban mindenkor elsődlegesen hangoztatott feladat volt. Legfőbb célunk volt: megtanítani gyermekeinket tanulni, eljuttatni őket oda. hogy önállóan is képesek legyenek ismeretet szerezni... A könyv megszerettetésére. rendszeres olvasóvá nevelésre nevelőink változatos módokat találtak. Ezt többen is kiemelkedően végezték.

A tanulás, a munkára nevelés eredményességének alátámasztására egy adat: 1948 óta 1370 tanuló járt 8. osztályba, és megbukott 13 tanuló, ebből osztályismétlésre 4 tanuló. A középiskolákban tanulóink többsége megtartotta tanulmányi eredményét. munkahelyükön is becsülettel helytálltak.

Személyi ellátottságunk sem volt gyakran Jobb a tárgyinál... Már a kezdetkor hat nevelő oktatott kilenc tanulócsoportot. Később az állandó változás nehezítette a munka folyamatosságát... 1948-tól 97 nevelő működött a kezdeti 12 és a későbbi 21 álláshelyen. Többnek lépcső volt a városba jutáshoz. Másoknak büntetőhelynek szánták... /akik gyógyulásra szorultak.../ Ezek persze azokra is hatottak, akik véglegesnek vették itteni álláshelyüket. Leghosszabban egy nevelő működött itt, 32 évig. Többen 20 és 30 évig dolgoztak iskolánknál. Az állandó fluktuáció sem akadályozhatott meg többeket, hogy kiemelkedő munkát ne végezzenek. Az ő munkájukra az irányító szervek is építhettek, támaszkodhattak. De a többség is becsülettel végezte mindenkor a munkáját. Három nevelő ellen volt eljárás magatartása miatt, és két nevelőt kellett más pályára irányítani ez alatt az idő alatt.

A rossz tárgyi adottságok mellett csak jobb hozzáállással és több tevékenységgel tudtuk hozni azt az eredményt, mint a jó tárgyi adottságú iskolák. Amíg a jól felszerelt iskolák nevelőire csak az oktató-nevelő munka végzése várt, nekünk tanulóinkat is többet kellett segítenünk. Nevelőink szüntelenül korrepetáltak, ellenszolgáltatás nélkül, sőt egy időben a szegény tanulók tankönyvvel való segélyezésére csekély fizetésükből áldoztak. Volt rá eset, hogy felső tagozatba járó tanulót kellett megtanítani olvasni. Megtanították... De a körzet párt és más szervei is feladataik megoldásában ránk, pedagógusokra támaszkodtak. Mindezeken túl kellett időt szorítanunk ideológiai, szakmai, pedagógiai ismereteink felújítására, átértékelésére. Többen közülünk levelező úton magasabb képesítést szereztek, mások tanfolyamon képezték tovább magukat. De a nevelőtestületen belül kollektívan és egyénileg is állandóan tanultunk. Ismerkedtünk az SZKP történetével, Makarenko, Kairov műveivel. A közösségi nevelés, az oktatás folyamatának új értelmezésével... Menynyi vita értekezleteken, csoportosan, tízpercekben... Versengve tanulmányoztuk a folyóiratokat és más kiadványokat. Hogy hozzájuk juthassunk, éveken át a nevelőtestület fizetése egy százalékát adta beszerzésükre. Azok nem porosodtak, hanem kézről kézre jártak.../Talán ennek is volt köszönhető, hogy az 56-os események - amelyek mindannyiunkat bizonytalansággal töltöttek el ugyancsak keveseket ragadtattak el... Utána kaptunk viszont a benti közszereplőkből /A folyóiratok, könyvek tanulmányozása nem öncélúan történt, hanem a megismerteket, megvitatottakat a gyakorlatban is igyekeztünk alkalmazni. Több nevelőnk igen jó közösséget teremtett osztályában. Tevékenységeken keresztül végezték nevelésüket. Tudatosan építették fel óráikat, már akkor tanulóikat aktívan bekapcsolták az órán folyó munkába. Összképben mégsem nagyon juthattunk előbbre, mert a nevelői fluktuáció évente arra ítélt bennünket, hogy elölről kezdjük a munkát. Amolyan Kőmíves Kelemen játék volt ez, azzal a különbséggel, hogy az akadályozó befalazását nem végezhettük el.

Általános iskolává szerveződésünk kezdetén már bekapcsoltuk az ifjúsági szervezetet nevelési céljaink segítésébe. Úttörőcsapatunk munkáját hamarosan országosan is kiemelkedőnek minősítették, kitüntették. Azóta is minden nemes és szép feladat megoldásába bekapcsolható, mégis a csapatvezető személyének gyakori változása miatt. munkája nem töretlen. /Az 56-os események után nem akadt vállalkozó a nevelők közül a mozgalom újjászervezésére/.

A szülői munkaközösség megszervezése segítette a szülőket csatasorba állítani az iskola mostoha körülményeinek megjavítására. Többségük kéréseinket erejéhez mérten támogatta, annak tudatában, hogy erőfeszítésének gyermekei látják hasznát. Az utóbbi időben azonban mind többen egyre gyakrabban vetették fel: Miért csak bent. a városban lehet minden szülői áldozat nélkül iskolát építeni, udvart rendezni, fásítani, sportpályát építeni, berendezést biztosítani...

Az anyagi támogatáson túl, a nevelés terén is segítettek: hiányzások csökkentése, utcai viselkedés ellenőrzése, rászorulók támogatása. Részt vettek a számukra tartott pedagógiai tárgyú előadásokon, szülői értekezleteken.

A 32 év eseményeiből felvillantottam egy-két dolgot, talán nem is mindig a legjellemzőbbet... Nem esett szó az óvoda szervezéséről, fejlesztéséről, a művelődési otthon létesítéséről és működéséről, a dolgozók esti iskoláiról, a körzet politikai, gazdasági fejlődéséért kifejtett tevékenységről, az üzemekkel kialakult hasznos kapcsolatról, de az iskolai élet több területéről is még említést sem tettem... Nem is szükséges.. Itt részletesebben a tárgyi és személyi feltételek helyzetét, alakulását említettem, mint alapot, mely meghatározója, befolyásolója minden munkának.

Az eredmények, amiket működésem idején elértünk, főleg nevelőtársaimnak köszönhetők. Akik között, ha akadt is egy - egy visszahúzó. a többség munkája jó elvégzésével mindig segítet és mindenkor akadtak kezdeményezők, élenjárók is.

Köszönhető a szülőknek, akikkel nem egyszer igen éles harcot vívtunk, mégis a többséget mindig magunk mellett tudhattuk, és tevőlegesen segítettek bennünket.

Köszöntető tanulóinknak, akik között ha akadt is lusta, nemtörődöm, vagánykodó, de meggyőző, szép szóval tűzbe vihettük őket - ezt többször tettük is -, és sokkal több öröm, mint keserűség szerzői voltak.

Köszönhető a helyi szerveknek, akikkel mindig jó volt a kapcsolatunk, és minden teendőt előre megbeszélve oldottunk meg.

A kölcsönös megértés, bizalom a fentiekkel - amit sohasem olcsó fogásokkal akartunk megszerezni, kiérdemelni - védelmet nyújtott az ötvenes évek áskálódóival szemben, és újabb feladatok keresésére, teljesítésére ösztönzött. A cél felé vezető úton aztán néha türelmetlen voltam, ha nem úgy mentek a dolgok, mint szerettem volna. Türelmetlen voltam, de sohasem az egyénnel, hanem a cselekedeteivel, a helyben topogással. Minden munkánál az elvem volt: Fogjuk meg és vigyük! Az egyén gondjai, bajai iránt igyekeztem megértő lenni és segítteni... Nyugodtan mertem mindenkor az emberek szemébe nézni, mert amit tettem, amire mozgósítottam, az a köz javára történt...

Erőnk, figyelmünk nem irányulhatott csak az oktató munkára, sőt néha háttérbe is szorult az. Működésem utolsó napjaiban érhettem meg azt, hogy a városi pártbizottság első titkára az alábbi kijelentést tette a város iskoláinak vezetői előtt: A pedagógusok dolga, hogy tanítsák, neveljék gyermekeinket, ehhez a szükséges feltételeket mi biztosítjuk.

A pártkongresszus határozatára megkezdődött az oktatásügy helyzetének, továbbfejlesztése lehetőségeinek felmérése. Biztos vagyok benne, szükség esetén forradalmi lépésre is képesek lesznek, hogy megszüntessék a ma iskolája ellen felhozott sok jogos vádat, hogy a tanulók valódi otthonává válhasson az, ahol képességeik szabadon fejlődhetnek, Ismeretekből pedig annyit kapnak, ami képessé teszi őket azok szüntelen szélesítésére, bővítésére, a gyorsan változó időnek megfelelően.

Ezek és több más jel is arra mutat, hogy önök már csak a pedagógus munkának élhetnek, és sikeresebben, eredményesebben is végezhetik azt. Kívánom, hogy ez minél hamarabb megvalósuljon.

Szombathely, 1971. június l5-én, a nekem utolsó tanévzáró értekezleten, pedagógus pályámtól való búcsúzásom napján.