Az 1943/44. tanévet ismét együtt kezdte mind a négy tanerő.
De nem sokáig lehetett így. Október 6-án Járai Antalt újból katonai szolgálatra
hívták. November 24-én történt leszerelése után állt megint munkába. Még a
tanév befejezése előtt, 1944. május 12-én katonai célokra foglalták le az
iskolát. A kiürített két tanterembe német katonákat szállásoltak be. Még a
nyáron, júliusban a férfi tanerőknek újból be kellett vonulniuk katonának.
Ahogy közeledett a front, úgy nehezült, szomorodott az élet,
az iskola élete is. 1944 őszén már megkezdődtek a légiriadók. Mivel az iskola
területén nem volt óvóhely a tanulók számára, a légiveszély jelzésre a tanulók
hazafutottak. Mennyi izgalom, mennyi aggódás: vajon idejében hazaérnek-e, az
egész alacsonyra ereszkedő ellenséges repülők kattogó géppuskái, a kísértetiesen
vijjogó bombázógépek nem hoznak-e valami szörnyűséget az ártatlan hazamenekülőkre?
Nem volt már többé nyugalom...
Szabó Dezsőné engedélyt kapott, hogy kiskorú gyermekeivel
vidékre költözhessen. A tanítást Vass Gizella látta el. Csak egy teremben volt
fűtés, s mindennap más osztály jött iskolába.
S közben egyre fenyegetőbben közeledett hozzánk is a
tényleges háború. Riadt szemű gyermekeink naponta hozták a szomorú híreket a
harctérre bevonuló testvérről, apáról, a frontról kapott keserítő leveleket...
November 5-én ideiglenesen iskolánkhoz helyezték Ludvigh
Mária menekült tanítónőt. A német katonaság helyét pedig a tábori csendőrség
foglalta el.
A felszabadulás előtti hónapokban több menekült tanítót
helyeztek iskolánkhoz, akik csak állományilag tartoztak ide, nem tanítottak, de
itt kapták a fizetésüket. Névszerint: Szakács Anna, Láng Erzsébet, Aczél Szabó
Jánosné, Miksa Jánosné szül. Lantos Mária, Szőke Mihály. Később dr. Gábos Zoltáné
szül. Lázár Ilona.
Szomorú időkről szól most az írás. 1945 kora tavasza:
szinte egymást érő riadók, bombázások, könny, vér, pusztulás, gyász. 1945.
március 29-e vetett véget a szenvedéseknek: városunk felszabadult. Lassan
megindult az élet.
A háborús események nagyon megviselték az iskolát. Épülete,
a lépcsőfeljárók, ajtók, ablakok megrongálódtak, irattára, könyvtárai teljesen
megsemmisültek. A bútorzat, felszerelés mind szétszóródott.
A felszabadulás után 1945. május 19-i kelettel érkezett a
rendelet, hogy "valamennyi népiskola haladéktalanul kezdje meg működését.
Az utasítás szerint az utolsó tanítási nap július 7-e, az évzáró napja pedig
július 14-e. Mivel az iskola épületét szovjet katonák vették igénybe, s minden
felszerelés tönkrement, kéréssel fordultunk a felettes hatóságokhoz, hogy a tanítást
ne kelljen megkezdenünk. Június 4-én érkezett a válasz: tanítsunk házaknál,
kertben. Szabó Dezsőné, Vass Gizella , a menekült tanerők közül Ludvigh Mária,
dr. Gábos Zoltánné és Horváth Boldizsárné sz. Fodor Margit megkezdték tehát a
tanítást. A tanítás házaknál, kertekben folyt, később az egyik vendéglő
helyiségeiben. Mindenféle iskolai felszerelés hiányzott, sőt még az ülőhelyüket
is maguk a gyerekek hozták. Az évzáró vizsgák július 11-én és 12-én voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése